Ha meghal az ember, akkor megszakadnak (megszűnnek) cselekedetei, kivéve hármat: a folyamatos, el nem múló adakozás (amelynek hasznai még működnek), vagy hátrahagyott tudás, amit hasznosítani lehet, vagy kegyes gyermek, aki fohászkodik érte

A tudósok között közmegegyezés van a tekintetben, hogy az ember a halála után milyen jutalomban részesül: a még tartó, folyamatosan működő jótékonyság, a tudás, amelyet hasznosítani lehet, a fohász; ám más hagyományokban fennmaradt: a zarándoklat is.
Ezek lettek kiemelve ebben a hagyományban; mivel ezek a jónak az alapelvei; és többnyire a kiválóság emberei ezek fennmaradását szeretnék elérni, a haláluk utáni időszakban is.
Minden hasznosítható tudás, jutalmat eredményez, ám ezek legkiemelkedőbbje a vallási tudás és az azokat kiegészítő tudományok.
A tudás a leghasznosabb a fenti három közül; hiszen a tudás az, amit az emberek hasznosítani tudnak megismerve és megtanulva azt. A tudás a Vallási Törvény megőrzését jelenti; és az emberek hasznát szolgálja általános módon. Átfogóbb és általánosabb; hiszen az ember tudásából tanulhat az is, aki még életében találkozik a tudás birtokosával és az is, aki már csak halála után hasznosítja a továbbadott tudást.
Buzdítás arra, hogy tanítani, oktatni kell a kegyes istenfélő gyermekeket; hiszen valójában ők azok, akik szüleik javát szolgálják a Túlvilágon; az egyik ilyen haszonforrás a számukra, hogy fohászkodnak értük.
Buzdítás a szülőkkel szembeni kegyes, illendő és tiszteletteljes viselkedésre, még haláluk után is, ez az al-birr (istenfélő tisztelettudó viselkedés), amelyből a gyermek hasznot húzhat.
A fohász az elhunyt hasznára van, még akkor is ha nem a gyermekétől származik. De a fiú gyermeket azért emelte ki megemlítve őt, mivel ő folyamatosan fohászkodik az adott szülőért, többnyire addig, amíg ő maga is meg nem hal.